hát ez a blogot is jól itt hagytam. de most már újra itt vagyok újult erővel, törivizsgára készülődve. szörnyű igaz? négy év anyagát kell megtanulni, és már nagyjából tudom, de még mindig eléggé nehézkesen, a füzetbe belelesésekkel csak. na majd holnap is jövök, de már lehet este is. jók legyetek.

Mostanában nincs kedvem írni, ezért inkább adok néhány számomra nagyon fontos idézetet.

Mindenki, az égvilágon mindenki kérni akar tőlem valamit. Ezért dicsérnek, hízelegnek és fölajánlják azt, amire szerintük szükségem van. Holott másra sem vágyom, mint hogy végre egyedül legyek.

Mindenki állandó rettegésben él. Nem vagy egyedül. Csak abban különbözöl a többiektől, hogy te már túl vagy a nehezén: bekövetkezett, amitől a legjobban féltél. Most már nincs mit veszítened. A többiek viszont továbbra is félelemben élnek. Van, aki tudatában van, és van, aki nem hajlandó tudomásul venni, de mindenki tud róla, hogy létezik, és egyszer őket is magával ragadja.

Késleltetnem kellett volna a döntését, rá kellett volna vennem, gondolja át még egyszer, mérje föl a következményeket. Amikor az ember elkezd gondolkodni, mielőtt meghoz egy fontos döntést, rendszerint letesz a tervéről: nagy bátorság kell ahhoz, hogy megtegyünk bizonyos lépéseket. De én túl büszke voltam, és azt gondoltam, hogy ez csak valami múló dolog, majd magától megoldódik.

A fény harcosa tudja, mi az, amiért érdemes harcolni. Megérzései és hite alapján cselekszik. De vannak emberek, akik olyan harcba hívják, ami nem az övé, olyan harcmezőre, amit nem ismer vagy ami egyszerűen nem érdekli. Az ilyen emberek olyan küzdelmekbe akarják bevonni a harcost, melyek nekik nagyon fontosak, de neki nem jelentenek semmit. Ezek gyakran hozzá nagyon is közel álló emberek, akik szeretik őt, bíznak az erejében, és mindenáron meg akarják szerezni a segítségét. Ilyenkor mosolyog, és biztosítja őket a szeretetéről, de nem fogadja el a kihívást. Az igazi harcos egyedül választja ki magának a harcmezőt.

- Mi vesztenivalód van?
- A méltóságom. Nem szeretem ráerőltetni magam másokra.
- Mi a méltóság? Hogy az egész világ azt gondolja rólad, hogy illedelmes, jó kislány
vagy, akinek csordultig telve a szíve felebaráti szeretettel? Figyeld az állatokat, nézz több természetfilmet, és figyeld meg, hogy harcolnak a területükért. Mindannyian örömmel fogadtuk azt a pofont.

Hát sziasztok! Ma nem költöttem, viszont hoztam pár videót, remélem tetszeni fog.









Megjegyezném, hogy Nettim megkönnyezte a verseimet. Ő az egyetlen, imádom. A legjobb.

Ahol nincs te, ott nincs én se.

Hol nincs én, ott nincs te se.

Hát kérlek, légy itt, ölelj át,

ne hagyj magamra, ezen az éjszakán.

Két kis csillag világít az égen,

az egyik te, a másik én.

Ne hagyd kialudni azt a fényt,

tápláljuk együtt örökké.

Alkottam. Megint, de most kettőt. Sokminden történt pénteken, és eléggé megviselt. Hát akkor íme.

Nem értettem miért teszi ezt velem,
miért karol át, miért nem enged el.
Aztán már nem is akartam megérteni,
csak érezni akartam ajkait ajkamon,
karjait derekamon, és csak szorítani őt.
Nem lett volna szabad, mégis engedtem neki,
s bár tisztában voltam a következményekkel,
nem tudtam nemet mondani.
Csak álltunk ott, s magamban könnyezve,
tudván hogy csak játszik, nem bírtam ellenállni neki.

Összetörtem, tanácstalan voltam,
és úgy éreztem, olyan gyenge vagyok
mint egy újszülött fióka.
Görcsösen kapaszkodtam belé,
miközben ő csak annyit suttogott: Mi történt?
Nem bítam megszólalni, csak zokogtam,

és tudtam ha ő nem lenne, talán már én sem volnék.
Rá támaszkodtam, és bár nem lett volna szabad
megmutatnom, hogy ki lakozik bennem,
mert akkor már nem tudom elengedi,
egy terembem ülve mindent elmondtam.

Hát ennyi. Tudom hogy nem nagy dolog, de ennyi telik tőlem. Mostantól mindennap ,egpróbálok írni, márcsak azért is, hogy kiírjam magamból a dolgokat.